"Általában mindent úgy csinálunk, hogy azt hisszük, értelme van. Belebonyolódom az életem felbukkanó drámáiban, és az álmokhoz hasonlóan, nem ismerem fel azokat a belső tartalmakat, amelyek kivetülnek ebben a helyzetben.
Nem lenne szükség arra, hogy felébredjünk ebből az álmatag életformából, ha nem adódnának olyan véletlen tapasztalatok, melyek megrendítenek bennünket. Mintha csak leöntenének egy vödör hideg vízzel. Ezek olyan pillanatok, amikor az ábrándjaink és a hiedelmeink összeütközésbe kerülnek a külső eseményekkel, és elválik egymástól a kivetített szubjektív világ és a külső esemény. Ezeket a pillanatokat hívtuk „kudarcnak”. Egy bizonyos fajta látásmód vagy értelmezés kudarca ez, mely hirtelen haszontalanná válik, és így a tudat nem képes beépíteni a történéseket a saját folyamatába. Még ha ez szenvedést is okoz, az ilyen tapasztalatoknak köszönhetjük, hogy képesek vagyunk fejlődni. Ezek a tapasztalatok kiragadnak a hétköznapi létezésből, betörnek abba az álmatag ébrenlétbe, melyben általában vagyunk, felráznak, és egy új tekintetet ébresztenek fel bennünk. A belső tekintetet.
Ez a belső tekintet az, amivel olvasol engem, hiszen ha nem lenne jelen, akkor bizonyára unatkoznál már egy ideje. Ezzel tekintesz önmagadra, és ezzel rakosgatod össze mindazt, amiről beszélgetünk.
Ez egy nagyon nyugodt, nagyon igaz tekintet, ami közelebb visz a bensőnkhöz, és így egyre közelebb jutunk a középponthoz, az értelemhez, önmagunkhoz.
A belső tekintet nem kritizál, nem csodál, nem kényszerít, hanem megfigyel, ítélkezés nélkül megfigyel, és minden egyes ítélkezéssel elalszik.
A belső tekintet nem erőltet, hanem felismeri az erőltetést.
A belső tekintet nem állítja meg a figyelem elkalandozását, hanem felismeri, hogy nem tudja elkerülni azt.
A belső tekintet nem szabadít fel az ábrándozás alól, hanem megfigyeli, hogy hogyan létezem benne.
A belső tekintet nem tölt meg, hanem megfigyeli az ürességet.
A belső tekintet nem enged szabadon, hanem megfigyeli a bebörtönzöttséget és az egoizmust.
Ez nem a bűntudat, hanem a megbánás tekintete.
Ezzel a tekintettel beszél a vezetőm, ez az a tekintet, amely bejárja a belső világot."
Ez a belső tekintet az, amivel olvasol engem, hiszen ha nem lenne jelen, akkor bizonyára unatkoznál már egy ideje. Ezzel tekintesz önmagadra, és ezzel rakosgatod össze mindazt, amiről beszélgetünk.
Ez egy nagyon nyugodt, nagyon igaz tekintet, ami közelebb visz a bensőnkhöz, és így egyre közelebb jutunk a középponthoz, az értelemhez, önmagunkhoz.
A belső tekintet nem kritizál, nem csodál, nem kényszerít, hanem megfigyel, ítélkezés nélkül megfigyel, és minden egyes ítélkezéssel elalszik.
A belső tekintet nem erőltet, hanem felismeri az erőltetést.
A belső tekintet nem állítja meg a figyelem elkalandozását, hanem felismeri, hogy nem tudja elkerülni azt.
A belső tekintet nem szabadít fel az ábrándozás alól, hanem megfigyeli, hogy hogyan létezem benne.
A belső tekintet nem tölt meg, hanem megfigyeli az ürességet.
A belső tekintet nem enged szabadon, hanem megfigyeli a bebörtönzöttséget és az egoizmust.
Ez nem a bűntudat, hanem a megbánás tekintete.
Ezzel a tekintettel beszél a vezetőm, ez az a tekintet, amely bejárja a belső világot."
(Részlet Dario Ergas Az értelem tekintete című könyvéből)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése